Az 1. szülinapom tuti emlékezetes marad a családnak. Délután Nagyi jött értünk. Anya elrakott egy lázcsillapitó kúpot, hátha szükség lesz rá a délelőtti hőemelkedés miatt. A délután jól telt, segitettem a szendvics készitésben. Aztán mire a rokonság is odaért, belázasodtam. Megkaptam a kúpot, de nem nagyon használt. Anya vállán aludtam leginkább. Aztán mikor kicsit jobban éreztem magam, foglalkoztam az ajándékokkal meg a tortámmal.

 Csajok! Ki jön egy körre a mocimmal? :-)

Aztán fél 8 körül kitört rajtam a lázgörcs. Anya nagyon bepánikolt. Nagyiék kikaptak a kezéből és benyomtak a zuhany alá. A görcs igy elmúlt, de menni kellett a Heim Pál kórházba. Ott már 38,9 volt a lázam. Gyorsan becsavart a doki bácsi hideg vizes lepedőbe (természetesen orditottam, mert eléggé kellemetlen érzés volt) és igy lement a lázam. Aztán mondták, hogy bent kell maradnunk pár napra. Anya volt bent velem, Nagyi pedig minden nap bejött és hozott valami finomságot. Rengeteget sétáltam a kórház folyosóján. Sok gyereket ismertem meg. A szoba társaméktól pedig kaptam földimogyorós kölesgolyót. Ezzel vigyázni kellene, de Anya azt mondta, hogy ha bármi nagy gáz lenne, közel a segitség. Ezen az elven kaptam automatás forró csokit is. Sok orvos megvizsgált, de mindenki arra jutott, hogy begyűjtöttem valamilyen virust. Anya azt mondja, hogy valószinű, hogy Apától kaptam el, aztán én meg tovább adtam neki, mert most már ő is tiszta nátha. Felváltva fújjuk (nekem szivjuk) az orrunkat. Végül kedden jöhettünk el a kórházból.

Anya csinált pár képet a kórházban is, hogy mennyire nem tűntem betegnek.

És a forró csoki bajuszom: